2016. szeptember 12., hétfő

Villon bitófája

Francois Villon híres és hírhedt akasztófa négysorosa hálás téma. Több fordítás is készült hozzá, József Attilától Illyés Gyuláig, míg el nem jött a merészen eredeti XX. századi „magyar Villon”, Faludy György.

Bővebben itt található hozzá egy kis háttér, illetve a bejegyzés végén a szerintem két legjobb végletet, az Illyés és a Faludy-féle fordítást megosztom én is. Egy szép kis gyűjtés található még itt.

Addig-addig gyűjtögettem a változatokat, hogy bár a francia szókincsem tíz szónál is kevesebb, de végül én magam is nekiálltam a saját magyaros értelmezésemnek. „Fordításnak” ha úgy tetszik. Hamar világossá vált, hogy több oldaláról fogható meg a jószág, ezért nem is álltam meg egy változatnál. Öt lett belőle. Mindegyik kicsit más. Valamelyik a szavankénti fordítás és a rímek felé próbál fordulni, némelyik erősen merít más fordításokból, és van olyan is természetesen ami inkább a saját botor stílusomban próbál egy-egy olvasatot visszaadni. Szóval van naturális, bohókás, de még botor prófétisztikus próbálkozás is. Tervezett is és ösztönös is, „miért is ne” kipattanások. És aztán kiderült, hogy az egész egyben is érdekes elegyet alkot.


Villon bitófája
(variációk)

Francia vagyok, Párizs ellett
Ott születtem Pontoise mellett
Nyakam köré kötél termett
Bélsaram már nyugodt lehet

Francos földem megpecsételt
Párizs köpött porból éltbe
Vékony szál mely tart belőle
Férgek alá húz le mélybe

Francia vagyok, inkább voltam
Párizs, Pontoise, ki emlékszik
Kender hurkol, inam vérzik
Testem zsírját hörgöm holtan

Francia jellem adta lelkem
Párizs testem, s Pontoise vérem
Rojtok bomlása számítja végem
Hátam súlyát nyögi éltem

Mocskos Párizs útján élve
Nyugvón térve francos létbe
Emberöltnyi hurkon végre
Megpihenhet testem vége


(Budapest, 2016.09.11.)


És végül egy kis rendes irodalmi összevetésben jöjjön egyazon Villon négysoros két külön fordításban.
Először Illyés Gyula fordítása, ahogy egy '69-es Villon kötetben felleltem:

A felakasztását váró Villon négy sora

Francia vagyok, csak ez kellett,
Párizs szűlt (Pontoise mellett);
Rőf kötél súgja majd fejemnek,
Hogy mi a súlya fenekemnek.

És végül a '37-ben gyökeredző Faludy György-féle többször kiadott és időnként meg is semmisített gyűjteményből:

NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt
Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.

2016. szeptember 5., hétfő

gőgösök közt

nyitnád szíved bárkinek
ki figyelve embernek áll
serényen kutatod éltedben
ki búban s örömben cimborád
de fanyalgó arcok tengerében
széthúzás vár majd s izzó had
bizalmad a porban rendületlen
hol sok a gaz, sehol az igaz
földön terülve árva lelked
gubbaszt s vonaglik terhek alatt
mert kevés az őszinte jellem
s a megértő, nyílt, őszinte hang
kerestél fényt rendületlen
s torz tükörben gúnyolt amaz
szavad felírják szép serényen
s kimazsolázva, rútul felkavarva
torz visszhangba betekerve
csalárdul zengik kiforgatva
bizalmadból gúnyt kerítve,
hátradőlve, mint sertés falka

(Budapest, 2016.07.26.)