burkini, avagy a nyári strandok ősellensége

Érdekes világot élünk abban a korban, mely felvilágosult műveltségére akar a legbüszkébb lenni. Pedig korunk igazi szimbóluma talán sokkal inkább a pótcselekvés és a tömegek ámítása.

Nyugat-Európa egyik égetőnek mondott problémája, melyet a széles lakossággal karöltve kíván valami nagy relevációs tudatban megoldani, nem más mint az úgynevezett burkini viselésének betiltása. Groteszkül hangzik, mint egy Monty Python jelenet a hetvenes évek elejéről, de most, 2016-ban tényleg igaz. A burkini ugyanis nem más, mint egy kifejezetten muzulmán vallásgyakorló hölgyek számára készített fürdőruha. A megfogalmazás vallási részének uszító reflexén kicsit túllépve, mégis mi is képezi a tiltás tárgyát?

A muzulmán gyakorlók körében a fürdőruha léte azért is meglepő, mert ezen vallás gyakorlói között a legkevésbé sem szokás, hogy a hölgyek strandokra járjanak. Európa viszont más tészta, különösen, ha egy felvilágosultabb iszlám keretében egy nagyobb csoport tiszteli és érti a hagyományokat, de azokat aktualizálva, a mai élet mindennapjaihoz igazítja úgy, hogy az értékeit próbálja megtartani. A hithű muzulmán hölgyek az otthonukon kívül nem mutatkozhatnak fedetlenül, és ez igaz egy demokratikusabb, kényszer nélküli muzulmán közösség tagjaira is. De van szemük és követik a nagyvilág lehetőségeit, mert nem mind olyan fundamentalisták, akik a fejükben létező önkényes ideák beteljesületlensége esetén legszívesebben felégetnék maguk körül a világot. Ezért a radikálisabbak mellett bizony időről időre felmerül az igény, hogy a vallási normáik közé beolvaszthassák például a nyugati civilizáció kívánalmait is. Ez pedig annyira nem ördögtől való, hogy a felvilágosultabb keresztény felekezetek vagy akár a buddhisták is általában ugyanezt teszik, amikor teljes természetességgel használnak a templomban digitális orgonát vagy okostelefonos alkalmazást az imakönyv hurcolása helyett.

A burkini ugyanis egy teljes testet fedő fürdőruha. Olyannyira, hogy inkább emlékeztet egy búvár ruhára, mint a nevében utalt bikinire vagy a burkára. A szűken vett arc kivételével mindent, hajat, állat, vállaktól a bokáig vagy talpig fedi az egész testet, amolyan fürdőruha anyagként. Hogy veszélyes vagy kirívó lenne, az erkölcsi megítélés kérdése, ha valaki szerint a monokinis vagy nudista strandolók esetleg sokkal természetesebbnek hatnak. De ha a búvárokkal jól megvagyunk, nos, ahhoz képest ugyan semmi különlegeset nem hordoz magában a burkini sem. Talán csak annyit, hogy olyan vallásukat megbecsülő hölgyek is mostantól megjelenhetnek a fürdőhelyeken, akiknek idáig erre egyáltalán semmi módjuk nem volt! Persze csak akkor, ha megbékélnek ezzel az egyezményes lehetőséggel, mert egyes muzulmán radikálisok szerint a burkini, úgymond, nem szabályos.

Furcsa módon tehát a viselői talán a sokat emlegetett integrációhoz a legközelebb található hölgyek. És persze lehet, hogy egyes politikai irányzatok egyenesen nem is tekintenék embernek ezeket a hölgyeket addig, amíg mondjuk nem vonulnak fel évente az európai nagyvárosok utcáin különböző más kisebbségek szexuális jogaiért tüntetve alkalomhoz illő öltözékben. De ettől még ők kifejeznek egy teljesen tiszteletben tartható identitást, annak is egy felvilágosultabb nézetét, miközben ők is igyekeznek részt venni a nyári meleg és a tengerpart adta gyönyörökben.

Emlékezve a szörnyű párizsi merényletek tanulságára, vagy előtte francia karikaturisták ellen elkövetett merényletekre, sokat emlegettek akkor egy Voltaire idézetet. Nem értek egyet a véleményeddel, de meghalnék azért, hogy kimondhasd. Aztán egy-két évvel később ugyanezen személyek hazudtolják meg ugyanezen elvet. Keresve egy olyan ellenség képet, melyre uszítani lehet, mert a magukat felvilágosultnak tartó civil szemek számára furcsa a jelenség, tudniillik hogy búvárruhában nem, bikiniben igen. A bölcs vezetők pedig nyugodt lelkiismerettel dőlnek hátra, hiszen ők csak elviekben alkalmazzák ezt a 30-as és 40-es évekre igazán jellemző ideológiai húzást, de mivel ezt most csak amolyan kis kommunikációs trükköcske, komolyabb veszélyek és áldozatok nélkül, ezért természetesen megengedhető. Még Machiavelli elveire sem kell hivatkozni, tudniillik arra, hogy „a cél szentesíti az eszközt”.

És ahogy kezdtem, mindez okában talán a tömegek ámítása fekszik. Mert ahogy Sánta Ferenc után szabadon azt Latinovits is prezentálta, a tömegek korát éljük, amely tömeg nem táplált még olyan illúziót saját magáról és önnön szerepéről mint éppen ma. Vannak akik robbantgatnak, szórólapot osztogatnak, de akik a mindennapokban élnek, „szuszognak”, az az érdekes, hogy velük mi lesz. Nekik kell azt a csontot dobni édesgetésül, hogy aztán választott vagy éppen kinevezett gazdáik kezében ott felejtsék azt a bizonyos szakadásra hajlamos pórázt. Ilyen csontok pedig lehetnek sokfélék. Lehet egy torzításokkal spékelt és manipulatív kampány, akár magyar módra. Lehet ostobán túltolt, túlzott uszításban gyökerező, bár szintén nem teljesen alaptalan reflexekre építő félresikerült szavaztatás, angol módra. Vagy lehet teljesen otromba és aljasan kiforgató, józan észt messziről kerülő hamis gumicsont, francia módra.

statisztika és manipuláció

Következzék egy nem szokványos október 23-as bejegyzés.

Mert korunk tán legvitatottabb európai kérdése a bevándorlás és a vallás, vagy alighanem Európa és az iszlám kapcsolata.

Nézzünk egy kis németországi adatot egy néhány hete a médiában közzétett beszélgetésből (youtube link a kép mögött):




A kérdés tehát, mennyire értettek egyet a felmérésben résztvevők a fenti, a német politikában elhíresült tételmondattal. Érdemes megnézni, kelet és nyugat összehasonlításánál milyen magyarázatokkal jöttek elő a beszélgetésben résztvevők. És tény és való, a volt NDK területén általában radikálisabb véleményeket hallani... vagy attól függ, melyik hírforrást nézzük. Mert a Pegida mozgalmak bázisai valóban ott vannak, de szintén tiltakozik a bevándorlást az utóbbi hónapokban keményen megszenvedő Bajorország, és azért gyulladnak ki migráns szállások helytől függetlenül. De kanyarodjunk vissza a fenti adatokhoz.

A legfőbb magyarázat a fentiekre, kelet és nyugat viszonyára, hogy a volt NSZK azért közelebb érzi magához az „európaiságot”, így az annak részévé vélt multikultúrát is. Nem sokkal nagyobb arányban, de kimutathatóan. Érvelnek azzal, hogy a nyugati országrészben jóval régebb óta létezik bevándorlás, ezért az emberek azt megszokták, keleten pedig nagyobb a félelem az ismeretlentől.

És akkor a kulcs a kérdéshez talán pont ez lehet: a bevándorlás és az iszlám terjedése ezek szerint a volt NSZK területére jellemző? A sugalmazott válasz az igen. Tegyünk fel egy érdekes kérdést: a (nyugati) német lakosság hány százalékát teszik ki az iszlám hitűek? A választ elég könnyű megtalálni. Még egy rávezető kérdés: az iszlám hitű németek vajon hogyan válaszoltak a fenti kérdésre? Aztán próbáljuk meg összevetni ezt a számot a kelet és nyugat közti differenciával.

Természetesen ez mágia. Társadalmi kérdésekben statisztikai korrelációkra hagyatkozni pedig veszélyes! Miközben a helyes helyzetrétékelés pedig szükséges. Néhány vélt igazság viszont rendszeresen önálló életre kel, sokat ismételgetve pedig beférkőzik, hosszútávon torzít és mérgez. Ahogy tették azt ilyen indokokkal a múlt század szélsőséges eszményei apáink és nagyapáink életével.

De próbáljunk kicsit jobban keresgélni, nehogy egy saját feltételezéssel abba a hibába essünk, hogy az emberek bevándorlásról és vallásról alkotott elképzeléseit egyetlen vonal mentén tokozzuk be. Mert lehet, hogy a tapasztalás és az élet valós megélése inkább a válasz, és nem az ideológiákkal való takarózás néhány monitor mögött egy szobába zárt íróasztalon.

Lehet találni, időtől függetlenül további adatokat, kelet és nyugat közötti demográfiai eloszlásokról, vallási megoszlásról. De ha csak kicsit kinyitjuk a szemünket, a legegyszerűbb wikipédia forrásnál egy igen sokatmondó ábrára lelhetünk (ld. balra). Akkor talán pont fordítva igaz?

És ennek hála, talán tovább erősödik bennünk a gondolat, hogy az élet megélése bizony többet jelenthet elvont véleményeknél és szakértéseknél. És ez igaz lehet a manapság igen népszerű tolerancia-kérdés értelmezésében is.

Talán hasonlót tapasztaltunk, ahogy a hetek teltek, a problémák pedig országról országra terjedtek. Ezzel párhuzamosan pedig a problémára adott válaszok is szépen lassan, helyről-helyre átalakulni látszanak.

Mondhatnám úgy is, ilyen kijelentéseket tenni annyira értelmes, mint Nagy Imréről nyilatkozni, hogy kommunista volt-e vagy sem.

Valahogy ez az indirekt propaganda természete.


Ez volt a nem szokványos október 23-as bejegyzés. Pedig valójában az. Van, ami azóta csak átöltözött.