Covid-19. Járvány, ami 2020-ban szállja meg a világot. SARS-Cov-2, egy vírus, elindul egy kínai labor közeléből, ahogy azt korábbi testvérei tették szintén Délkelet-Ázsiából az elmúlt évtizedekben. Most viszont kicsúszott a kontroll alól és eljutott a küszöbünk belső oldalára. A politika Kínában mismásol, közben helyzetet kezel. A nemzetközi egyészségügyi szervezetek szarvashibákat követnek el egy ismeretlen tényezővel szemben, míg kezdik a felszínt kapargatni. A politika hol megrémül, hogy bagatelizál, hol túlkapásokat végez.
Black Lives Matter. Furcsa megnevezésű, mozgalommá nőtt jelmondat. Európából teljesen össze vagyunk zavarodva, mert már azt sem értjük, hogy akkor lehet-e használni a “fekete” megnevezést az “afroamerikai” helyett, vagy sem? Persze Európából a PC más frontokon terjed, mint az Egyesült Államokban, de fél szemmel mindig figyeljük egymást. Pontosabban mi figyeljük őket, és bízunk benne, hogy ez a figyelem kölcsönös. Nem nagyon értjük, hogy demonstrációs mozgalom, lázadás, anarchia vagy mi egyéb történik, és vajon merre tolódhatnak a hangsúlyok? Mekkorák a valódi méretek? Jobb ízlésűek sok dologgal egyetértenek, de nehezen értjük, hogy egy közel 300 milliós ország miért borul lángba egy – tény és való – sajátos haláleset után. Miközben ugyanebben az országban ugyanez a járvány ennek sokszorosát okozza, szintén a politikától nehezen mentesíthető, nehezen tisztázható keretek között.
Falcon-9, Crew Dragon DM-2, Endeavour. Az Egyesült Államok jelképesen is visszatér a űrhajózásba, és feldobja az űrkutatás közeljövőjének magas labdáját. A kereskedelmi űrhajózás álma, ha erős állami környezetben is, de létrejön, és az eddigiek alapján sikeres. A teljesen más oldalt képviselő milliárdos mérnök vállalkozó virtuálisan összeborul az államok elnökével, akivel ha másban talán nem is, de az államok szimbolikus nagyságának felértékelésével egyetértenek. Szájmaszkok árnyékában tett jelképes összeborulás és öröm a sikernek, amikor a tudomány látványosan is megmutatja a foga fehérjét.
Mi ezekben a közös? Az internetes média társadalom. Ezek az események rendkívül gyorsan és jósolhatatlanul változnak. Nem is az esemény követi a döntést, inkább a döntés követi az eseményt? Talán még erről sincs szó. Inkább a döntés kényszerűen igazodik az események korbácsolta, kontrollálhatatlan internetes felületek visszhangjához. Nem új keletű a jelenség. De láthatóan növekszik. A világ a Beatles korában is felkapta azt, ami trendi, és sokan egész az őrületig elmentek. A nyugati világ fogyasztójának jobban kellenek a szimbólumok és szokatlan események, mint az elmúlt századokban bármikor. A kérdés, hogy ezeket miből kapjuk.
Hálózat kutatásokból ismert, hogy a trendek hasonlóan terjednek a betegségekhez. Nocsak, még egy párhuzam. Lehet kalkulálni, jóslatokat tenni. De a valószínűségi szórás irgalmatlanul nagy. Ez történik az igazi sikerkönyvek kiadásánál. Ez történik a zenében, filmiparban is. És most már egyértelműen a politikában is. Persze az érdekelt felek reagálnak arra, amit a világban látnak és megpróbálnak felülni a megfelelőnek tűnő vágányra. De hogy ezt milyen események, milyen reakciók követik, az sokszor kiszámíthatatlan, és egyre többet lesz az.
A fogyasztói kapitalizmusról azt gondoltuk, hogy fogva fogja tartani a tömegeket, az egyén pedig próbálja majd kivívni igény szerint azt az autonómiát, amivel talán némi levegőt és mozgásteret biztosíthat magának. Aztán kiderült, hogy fordítva is igaz. A fogyasztó is foglyul eltette a kiszolgálót. A bolttól már elvárt lett, amit a tömeg szeretne. A politikustól elvárt lett, hogy megfeleljen a kialakuló szeszélyeknek. Ami egyre kevésbé az egyéni kérés vagy érdek, és egyre inkább valami csoportból összegyúrt massza.
Az egyéni szerveződés helyére valami furcsa, neurotikusnak tűnő csoportos mintáztat lépett. Nem újkeletű a dolog, a forradalmak, lázadások is hasonlóak. Egy téren, városban, közösségben. De mi történik, ha az információs társadalom egy globális fantom közösséggé kovácsolja az emberiség jelentős részét? Akkor a politikus a környezetére saccol trendek alapján hozza a járványügyi döntéseket. A támogatás irányait egyre jobban hasonló elemek befolyásolják. Pillanatok alatt emelkednek fel és buknak óriások a szeszélyek alatt, és persze mindig lesznek nagy túlélő kaméleonok is. Lesz, aki a dolgok mélyére próbál látni és trendeket teremt, irányít. De érzésem szerint az ő kezük is egyre jobban kényszerek terében fog mozogni. Amikor már nem a karmester vezényel, hanem a karmester próbálja lekövetni a zenekart, és ha hihetően csinálja, ott maradhat a pulpituson.
A kérdés, hogy meddig jutunk el így, és mivé tudunk még válni? Mekkora lesz ebből a baj? Vagy ez természetes, és a Föld körbeérésével ennek el kellett jönnie? Így szerveződik a bolygó egy sajátos, új organizmusba? Működhet egy olyan organizmus, amiben a belső rend nem működik?
Sok a kérdés, és csak jelképes válaszok vannak.
A 2000. év eljövetelére sokan jósolták, hogy a tömegek egy részében a csoportok a nyugati világban is megpróbálják kivívni speciális igényeiket. Volt, aki egy anarchikusan újraszerveződő világ közeledtét vetítette elő. Aztán dőltek a tornyok és az évezred első évtizedére a terrorizmus fenyegetése kovácsolta sajátos elegybe társadalmainkat. A második évtized az összeomlásból feltörekvésbe, válságból átrendeződésbe, személyesből virtuálisba történő átrendeződés évtizede volt. Néhány technológia géniusz trendi lett. Egyáltalán, a trendi fogalma egyre több helyen tört előre, és már-már trendivé vált az egyén önkéntes gépemberi behódolása is. A harmadik évtizedről még nem sokat tudunk. Talán visszatér az űrkorszak. Talán borul a status-quo. Talán ráeszmélünk, hogy valamit nagyon át kell rendezni. De érzésem szerint inkább kettészakadások, és az ebből előjövő sajátos elegy várható. Miközben Közép-Európa talán inkább az elmaradt épülését hozza be és kezd majd magára találni. Nehéz megmondani.
Ha szerencsénk van, a kultúra visszakerül egy kellemesebb szerepbe. De hogy miféle lesz ez a harmadik évtizedi kultúra? Az komoly rejtély.