Általában panaszkodni, sírni szoktam, amikor sok-sok teher nyomja koponyámat. Nem kívülről, fondorlatos módon az élet befészkel belülre, szemnkön, flünkön, tapintásunkon át, bent felkavar, mi igyekszünk szépen elkendőzni (nesze neked civilizáció), aztán elemi erővel kicsordul bentről, neki a koponyánk falának. Nehéz dolog, mert kiengedni sokkal nehezebb, mint belül összegyűjteni. Az élet gondoskodik arról, hogy leterheljen, különösen ha élünk benne. Átverések, hazugságok, ellentmondások. Nehéz dolog ép ésszel szétbogozni azt a számtalan kognitív disszonanciát anélkül, hogy szörnyű gondolatok kényelmének kísértésébe ne esnénk.
Mindezt még nehezebb civilizáltnak hívott keretek között. A civilizáció hozza a fogalmi zavarokat, gátolja az emberből jövő kiáltások kitörését, helyette ostoba pótcselekvésekre ingerel. Ahogy Örkény portásából sok-sok év monoton munka után egyszer kitör a „semmiből a semmibe tartás” filozófiája, abban a pillanatban elveszíti társadalmi helyét. Amint valaki túl hangosan, túl őszintén nyilatkozik meg, minél húsbavágóbb igazságot mond ki, annál elemibb erővel taszítja ki a békés pocsoja magából. A hivatalos megoldás általában kétszínű beleegyezést vár el, keveri a fogalmakat, összemossa az agressziót a tiltakozással, a haragot az idegességgel, pátoszos baromságokkal traktálja mindenki az origóban álló kiborult embert, aki ezek után még érezze magát szerencsétlen bűnösnek. Nehéz józannak maradni úgy, hogy tényleg ne essünk át a ló valamelyik oldalára. Meg kell tanulni az életet, és ez nem könnyű. Nincs mese. De szerintem akkor is jobb a valóságban élni, mint civilizált géppé avanzsálódva.
Most azért nem állnak olyan rosszul a dolgok. Örvendetes, amikor a gyűlő fellegek között valahogy mégis sikerül átlendülni. Van pár kellemetlen nap, de az élet utat tör azért magának, a kimondott igazságok pedig sokkal édesebbek, mint a kimondatlan mérgek. Nietzsche azért tudott, érzett egyet s mást, hiába ragaszkodott kényszeredetten ostoba, gyötrelmes axiómákhoz. Nehéz ezt-azt leharcolni, nem is veszélytelen, de ügyes gyakorlattal hosszú távon bizony megéri. És ez még erőt is ad a továbbiakhoz, ami jó.
Süt a nap, nyílnak a virágok és csicseregnek a madarak! Örüljünk együtt a tavasznak. Lehet benne örömöt találni, megmozgatni a csontjainkat. Kell is. Aztán lehet tovább dolgozni a dolgainkon. Én példál félig már megoldottam korábbi bejegyzéseim automatikus reposztolását, majd hamarosan, ha nem is azonnal, de szépen megjelennek majd itt. Aztán kell találni valami kompetens és kulturált posztolsi lehetőséget. Mert munkahelyről ugye mégse, otthon meg szeretem spórolni a laptop időt mostanában, kicsi kütyüről meg ugye kényelmetlen. De nem is baj, élvezzük a tavaszt, talán még valamelyik kosárpályán is akad egy magányos palánk. Aztán lehet szervezni a feladatokat tovább, ó édes hétvégéken. Dolgozni is jó, csak meg kell találni az egyensúlyt a meló és a kulturális igények között.
Holnap meg kevesebbet alszunk. Tényleg itt a tavasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése